Decemberi Évtervező Workshop Magántanároknak online – Beszámoló

December 18-án tartottuk az idei Évtervező Workshopot Magántanároknak.

Mielőtt nekikezdtem ennek a beszámolónak, visszaolvastam a tavalyi blogbejegyzést a 2019-es év végén megtartott Évtervező Workshopunkról, amit személyesen rendeztünk meg. Jó volt kicsit nosztalgiázni, és óhatatlanul is arra gondoltam, hogy akkor még senki sem sejthette, hogy a következő évünkre vonatkozó számításainkat sokminden keresztül fogja húzni!

Az Évtervező Workshop szempontjából a legfontosabb változás az volt, hogy idén a közismert okok miatt nem tudtunk személyesen találkozni és abban a formában kidolgozni a terveinket, ahogyan azt tavaly tettük. De ez nem tartott vissza attól, hogy idén is megtartsam az Évtervező Workshopot – csak most természetesen online, ami újratervezést követelt meg, hiszen az ilyen, erősen műhely jellegű eseményt online formában teljesen át kellett alakítani, hogy mindenki számára élvezhető és hasznos is legyen. Úgyhogy belevetettem magam a workshop ki- illetve átdolgozásába. 😊

Kiderült, hogy sokan kimondottan örültek az online lehetőségnek, mert a távolság miatt eddig nem tudtak részt venni a személyes workshopokon. Így végül 9 fős csapatban tartottuk meg az első online workshopunkat, aminek nagyon örültem! 😊

A résztvevők közt voltak „régiek”, akik már több workshopomon is voltak, vagy a Magántanár Mentorprogramban illetve egyéni mentoráláson vettek/vesznek részt – természetesen nagyon örültem, hogy újra találkozunk! De voltak „újak” is, akikkel most először találkoztam, még ha nem is személyesen, hanem online, és egy kicsit azért így is megismerhettük egymást. Nagyon örültem, és ezúton is köszönöm, hogy megtiszteltek a bizalmukkal és eljöttek a workshopra!

Az online Évtervező Workshopon az aktív szakaszokat szünetek váltották, hogy mindenkinek legyen lehetősége rendszeres időközönként felállni a számítógép elől, kicsit átmozgatnia magát, hozni egy kávét, teát, vagy épp bekapni pár falatot. A résztvevők még a workshop előtt megkapták a munkafüzetüket, melyen végighaladtunk. Bizonyos részeket együtt dolgoztunk fel, de voltak olyan részek, amelyek kidolgozása hosszabb ideig tart és csendet, koncentrációt igényel; ezeket a részeket otthoni feladatként kapták a magántanárok.

A kezdeti megismerkedést követően megbeszéltük közösen, miért is kell tervezni és hogyan érdemes, ugyanakkor milyen hibákba lehet belecsúszni. Majd részletesen végigmentünk a fő lépéseken. A közös feladatokat igyekeztem a lehető legnagyobb mértékben interaktívvá tenni, és

volt két gyakorlatunk is, amelyek nagy AHA-élményt adtak a résztvevőknek, sokmindenre ráébresztette őket, és jópáran át is értékelték a céljaikat, talán még az életük bizonyos részeit is – ahogy a visszajelzésekből is kiderült. Sokan kiemelték, hogy mennyire jó volt kollégákkal együtt gondolkodni, tippeket és tapasztalatot cserélni.

Nagyon segítőkész kis csapat gyűlt össze most is, akik megértéssel, jószándékkal és jótanácsokkal fordultak egymás felé.

Nézd meg a résztvevők véleményét az Évtervező Workshopról:

Az Évtervező Workshopot idén két különböző csomagban hoztam el a magántanár kollégáknak. Aki a nagyobb csomagot választotta, annak bónuszok is járnak a Magántanár Mentorprogramra és a következő Workshopra, illetve örök hozzáférést kapnak az online Tervező & Megvalósító tanfolyamhoz is (már külön is elérhető a kurzus).

Aki erre a december 18-i Évtervező Workshopra nem tudott eljönni, annak sem kell szomorkodnia! Január 8-án újra megtartjuk az online Évtervező Workshopot, amire már a helyek fele el is kelt!

Természetesen erre a workshopra is van:

  • EARLY BIRD ÁR december 30-ig
  • Ismétlő kedvezmény (-50%) 
  • Kétféle csomag
  • Tervezés, fejlődés és rengeteg „AHA” – élmény
  • Jó hangulat és kollégákkal való gondolat- és tapasztalatcsere! 😊

Az online Évtervező Workshop részletes leírását itt találod.

A jelentkezéshez kattints ide.

Minden magántanárt várok szeretettel 2021. január 8-án az online Évtervező Workshopon! 😊

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük