2020 – Egy rendhagyó év
Egy őszinte vallomással kezdem: sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak-e összegzést blogbejegyzés formájában a 2020-as évről. Az igazság az, hogy nem szeretek kesergő, mélabús tartalmakat készíteni, legyen szó írásosról, videósról vagy egyéb formátumról, viszont nagyon jól tudom, hogy ebben az évben mindenkinek nehéz volt megőriznie az optimizmusát. Én most mégis megpróbálok egy pozitív hangulatú évösszegzést készíteni, és ha csak egy embert is fel tudok vidítani vele, már megérte! Gyere, tarts velem ebben az évösszegző blogbejegyzésben. 😊

Visszatekintő
A 2020-as év lendületesen és ígéretesen indult a Sikeres Magántanár háza táján. Rögtön egy második Évtervező Workshoppal indítottuk az évet, amit ingyenes Magántanár klubtalálkozó követett. Február végén volt a Passzív Bevételforrások Workshopunk, amely rekord létszámmal került megrendezésre és ez volt az utolsó személyes rendezvényünk is ebben az évben (amit akkor még nem sejtettünk).
Amikor megjelent a vírus és karanténba kerültünk, kitört a pánik a magántanárok körében is. Főleg azok kerültek nehezebb helyzetbe, akik addig nagyrészt, vagy kizárólag személyesen tanítottak. Sok olyan magántanárt ismerek, akinek viszont még több munkája is lett és én is szerencsésnek mondhatom magam, mivel sok éve már csak online tanítok.

Mindenesetre az online oktatás hirtelen nagyon előtérbe került és rettentően megnőtt a jelentősége. Az eddig személyesen tanító magántanárok többsége gyorsan tudott reagálni az új helyzetre és rugalmasságuknak köszönhetően szélsebesen átálltak az online tanításra. Ezeknek a kollégáknak én az Online Oktatás Magántanároknak Mesterkurzussal igyekeztem segítséget adni, amelyre nagyon sok köszönő visszajelzést kaptam.
Eközben a Sikeres Magántanár csoportban – amit minden magántanár előtt megnyitottam – rendszeres élő videókban igyekeztem szakmai és lelki támogatást adni a magántanár kollégáknak ezekben a kihívásokkal teli hónapokban. Utólag kaptam visszajelzéseket, hogy akkor nagyon sokat jelentett és segített nekik, hogy legalább online ott volt egy kis közösség, akiknek a tagjai mind egy csónakban eveztek és fordulhattak hozzám és egymáshoz.
Márciusban startolt a Magántanár Mentorprogram, ami a Sikeres Magántanár idei évében talán a legjelentősebb esemény volt. A programot teljesen online formában valósítottuk meg és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, ez egy egyedülálló fejlődési lehetőség magántanároknak, ami egyszerre egyéni fejlődést és a közösség élményét, összetartó erejét adja a résztvevőknek. Már többször is elhangzott részemről, hogy a Magántanár Mentorprogram a szívem csücske, és 2021-ben is folytatódik. Januárra még december 30-ig lehet becsatlakozni, akár egy hónapra is.
Késő tavasztól megszaporodtak az egyéni konzultációim is. Érdekes és örömteli volt látni, hogy a legtöbben a fejlődésük, a magántanár vállalkozásuk fejlesztése miatt fordultak hozzám. Ez azt jelentette számomra, hogy nagyon sok magántanár nem hogy feladta volna a munkáját, hanem a következő fokozatra kapcsolt. Amikor felmérést készítettem a csoportban, akkor is azt tükrözték az eredmények, hogy a döntő többség jól átvészelte a korlátozásokkal teli hónapokat, sőt, páran anyagi szempontól az évük legjobb hónapjait zárták. Ezek a magántanárok, ezek a történetek, tapasztalatok nem csak engem, hanem a többi kollégát is motiválták.
Tervezés
Ősszel már eléggé tele volt a bakancsa mindenkinek a korlátozásokkal és egyre többen fordultak hozzám azzal a problémával, hogy elvesztették a maradék motivációjukat is. Így született meg az Adventi Motivációs Vlogmas videós sorozat ötlete, amellyel a motiváció témájában szándékoztam segítséget adni nektek. Az ünnepekig 24 db videót készítettem nektek, és még várható a lezárás néhány utolsó videó formájában. A videók teljesen ingyenesek, még egy ideig a Sikeres Magántanár csoportban tudjátok őket megnézni.
És ez az év sem telhetett el Évtervező Workshop nélkül, melyet december 18-án tartottunk online. A beszámolót itt olvashatjátok el. Mondhatni hagyománnyá vált, hogy év végén és év elején is tartunk egy Évtervező Workshopot: a január 8-i workshopra itt tudsz jelentkezni (EARLY BIRD ÁR dec. 31. éjfélig).

Miért fontos az összegzés?
Ez volt az én kis visszatekintőm az elmúlt évre. És tudjátok mit? Nem volt ez egy annyira rossz év, főleg nem a körülményekhez képest! Igen, nekem is voltak terveim, melyeket nem tudtam megvalósítani. Részben újraterveztem, részben eltettem őket későbbre. Egy biztos: végig próbáltam tudatosan a pozitív dolgokra koncentrálni. És úgy vélem, ez az év sokmindenre megtanított minket, sőt, tovább megyek:
megmutatta nekünk, mi az igazán fontos, miért lehetünk hálásak és hogy mennyi erő lakozik bennünk!
Szerintem éppen ezért fontos éves visszatekintőt, majd pedig tervet írni – a hangsúly az írni szón van, fontos, hogy leírd – a következő évre. Mert igen, van értelme 2021-re tervezni és célokat kitűzni, annak ellenére, hogy az elkövetkező hónapok még mindig kiszámíthatatlanok lesznek.
Én mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek fontos a tudatosság és a fejlődés az életében, viszont vállalkozóknak egyenesen azt mondanám, hogy kötelező éves összegzést írni és megtervezni a következő évet.
Ha tudatosan összegzed az eltelt évedet:
- Felismered a pozitív folyamatokat, melyekbe érdemes továbbra is energiát fektetni
- Felismered a negatív folyamatokat, melyekre nem érdemes több energiát elfecsérelni
- Felismered, milyen változásokat hozott a munkádban és a magánéletedben a covid (negatív és pozitív)
- És hogy hogyan tudtál reagálni rájuk
- Felismered az ismétlődő eseményeket, legyenek ezek pozitívak vagy negatívak, és levonhatod a konklúziót, okulhatsz belőlük
- Felismered, min szeretnél változtatni
- Lehetséges, hogy rájössz, rossz célt tűztél ki magadnak
- Rájöhetsz, hogy a cél jó, de valami miatt letértél a kitűzött útról – itt az ideje az újratervezésnek – ehhez segítséget itt találsz.
- Ha úgy érzed, gyenge évet tudhatsz magad mögött, akkor miután írásban összegezted az évedet, átértékelheted a gondolataidat és rájössz, hogy rengeteg mindent elértél, nem is volt olyan rossz ez az év.

Grafika: Agnes Saccani Illustration
Köszönöm ezt az évet
Szeretném megköszönni Nektek ezt az évet, hogy támogattátok egymást, hogy kitartottatok ebben a rendhagyó évben – nélkületek nem jöhetett volna létre a magántanár közösségünk. Ezúton kívánok Nektek sikerekben gazdag újévet!
Legyen 2021 egy sokkal jobb év mindannyiunknak! 🙂

Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!