4+1 dolog, amit a sikertelen magántanárok csinálnak

Alapvetően nem szeretek negatív dolgokra koncentrálni, ezért vegyes érzésekkel írom meg ezt a blogbejegyzést. Amiért mégis kikívánkoznak belőlem ezek a gondolatok, az az, hogy a közösségi oldalakon és csoportokban magántanítás témakörben nagyon sok negatív és/vagy maradi (legszívesebben azt írnám, hogy begyöpösödött, de azzal talán már kimeríteném az udvariatlanság fogalmát) gondolkodásmóddal találkozom MÉG MINDIG.

Az elmúlt napokból is pont van friss tapasztalatom, ezért – bár én a Sikeres magántanárságot képviselem – összeírtam néhány dolgot, amitől a magántanár sikertelen lesz. Nézzünk meg ezek közül 4+1 dolgot pontokba szedve, a teljesség igénye nélkül:

1. A magántanításból nem lehet megélni!

„A magántanítás nagyon bizonytalan munka, sose tudod, mikor mondja le a tanuló, sose tudhatod, fog-e fizetni, és egyáltalán, hol van tanulód, hol nincs, teljesen kiszámíthatatlan! Én már több éve próbálom, de nem tudtam belőle megélni! Ergo, a magántanításból nem lehet megélni!

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy az illető nem tud belőle megélni, ugyanis akik jól csinálják, azok meg tudnak élni belőle, sőt, akár annyi tanítványuk van, hogy más tanárokat is ellátnak belőle. Szerencsére vannak, vagyunk azért jópáran. Ha egy tanár már jópár éve magántanárkodik és nem tud belőle megélni, otthagyják a tanulók, megbízhatatlanok, nem fizetnek, egyre lejjebb kell mennie az árakkal és még így sem működik, stb, akkor az azt jelenti, hogy ez a tanár az évek során nem gyűjtött tapasztalatot arra vonatkozóan, mire van szüksége a tanulóknak, hogyan küszöbölje ki ezeket a buktatókat és nem fejlődött abban, hogy hogyan tudna több tanulót szerezni, illetve magasabb óradíjjal dolgozni. Persze ezt nem könnyű beismerni, esetleg változtatni rajta és azt mondani, oké, ahogy eddig csináltam, nem működik, meg szeretném tanulni, hogyan lehet jobban csinálni. Helyette sokkal egyszerűbb mindenki mást és a körülményeket okolni, és kijelenteni, hogy a magántanításból nem lehet megélni.

2. Egy óráért legfeljebb az átlagos árat lehet elkérni

Nagyon sok tanár az átlagos óradíjban gondolkodik, ehhez viszonyít mindent. Szinte bele van égve az elméjükbe, egyszerűen nem tudnak mást elképzelni ezen kívül…
Eleve nehéz meghatározni, hogy mennyi az átlagos óradíj egy magánóráért. Sok tényezőtől függ, hány perces az óra, az oktatás helye, milyen tantárgyról van szó, szint, általános nyelv vagy szaknyelv, hogy csak a legalapvetőbb szempontokat említsem. Ennek ellenére sokan kijelentik, hogy ennyi és ennyi az átlagos óradíj, mondanak egy viszonylag alacsony összeget és hozzáteszik, hogy ebből nem lehet megélni.

Sosem értettem, miért hajt valaki az átlagosra (vagy ami még rosszabb, az olcsóra). Az élet minden területén megfigyelhető, hogy az átlagos szolgáltatásért átlagos árat fizetünk, az átlagon felüliért pedig átlagon felülit. Ez ennyire egyszerű. Persze átlagosnak maradni sokkal könnyebb és kényelmesebb dolog, mint átlagon felülit nyújtani – az ugyanis sok tanulással és munkával jár. Talán épp ezért jut el csak egy kis százalék ide, legyen szó bármilyen szakmáról.

3. Senki se tudja megfizetni az átlagosnál drágább óradíjat

„Magyarországon az emberek szegények, senkinek nincs pénze, mindenki a legolcsóbbat keresi, a legolcsóbbat veszi. A drágább dolgok senkinek nem kellenek, ezért nem lehet az átlagosnál drágábban kínálni egy szolgáltatást vagy egy terméket, hiszen senki sem fogja venni!”

Ezt a gondolkodásmódot sulykolják belénk a hírekben, az újságokban, erről panaszkodnak egyesek jó hangosan a villamoson, vagy akár még a rokonainktól is ezt halljuk a családi összejöveteleken. Azért érdekes, hogy Magyarországon is látni szép nagy házakat, melyekben magyar emberek laknak, az utakon nem csak alsókategóriás autók járnak, és biztosan te is ismersz Magyarországon élő magyarokat, akik utazgatnak, étterembe is szoktak járni, és nem az SZTK-ba, hanem magánorvoshoz mennek. A szupermarketek óriási választékából sem mindenki a legolcsóbb terméket veszi le a polcról. Rengeteg egyéb példa van még a mindennapi életből, ami cáfolja azt, hogy mindenki csak a legolcsóbbat keresi, ahogy arra is, hogy sokan első sorban a minőséget keresik, ami az átlagosnál bizony drágább. Emiatt nem igaz az sem, hogy senki se tudja megfizetni az átlagosnál drágább óradíjat.

4. A tanítás nem egy szolgáltatás

Sok tanár úgy gondolja, hogy az, hogy a tanítást szolgáltatásként kezeljük, lealacsonyító jellegű. Vagy egyéb más, negatív gondolataik, előítéleteik vannak ezzel kapcsolatban. Ki kell, hogy ábrándítsam őket: még az iskolai oktatás is egy szolgáltatás, amit az állam nyújt az állampolgárainak. Ugyanígy a nyelviskola is szolgáltatást nyújt, akkor a magántanár miben lenne más? Természetesen semmiben, a magántanítás abszolút a szolgálatás kategóriájába esik. Ez a tény nem ront a magántanár kvalitásán, sőt, a képességeit csak pozitív irányba befolyásolhatja az, hogy ő egy szolgáltatást nyújt. Ugyanis ha ő jó és egyre jobb szolgáltatást szeretne nyújtani, hogy több tanulója legyen, akkor egyre jobbá kell válnia, tehát képeznie kell magát. Ez a motivátor például nincs meg sem az állami oktatásban, sem pedig a nyelviskolában – ott nem a tanáré a vállalkozás, hanem az iskola tulajdonosáé, tehát a tanárnak mindegy, hogy az ő munkája pozitívan vagy negatívan befolyásolja-e a vállalkozást.

+1: Én már mindent megtanultam

„Elvégeztem a tanárképzőt, tanári diplomát szereztem. Sok éve vagyok a pályán, nekem sok újat már nem tudnak mutatni. De most komolyan gondolkozom rajta, hogy inkább elmegyek alkalmazottnak. Állandóan kínlódok a tanulókkal, megbízhatatlanok az emberek, ebben a mai világban nem lehet megélni a magántanításból!”

Ez a hozzáállás általában nem a pályakezdőkre jellemző; ők még nyitottabbak mindenre. Szinte borítékolható a magántanár sikertelensége, ha nem áll nyitottan a dolgokhoz, és ez nem csak a szakmai területre vonatkozik, hanem például a saját személyisége fejlesztésére is. A magántanítványok, akik többnyire felnőttek, nem az iskolából jól ismert tanárnénit szeretnék viszontlátni a magánórán, aki a klasszikus értelemben vett tanár-tanuló közti alá-fölérendelt viszonyt tartja fenn. Mindig van hova fejlődni, egy magántanár sosem jelentheti ki, hogy ő már mindent megtanult és mindent tud, mindegy, hány éve van a pályán.

Sok tanár mereven ragaszkodik ahhoz, amit és ahogyan eddig csinált, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem hozott neki olyan sikert, amit elvárt volna. Ilyenkor aztán megint a körülmények és mindenki más lesz a hibás: sokkal egyszerűbb mindenki mást és a körülményeket okolni, és kijelenteni, hogy a magántanításból nem lehet megélni, mint hogy beismerjük magunknak, hogy nekünk kéne máshogy csinálnunk, és el is kezdjük máshogy csinálni.   

Ezt a 4+1-es listát a teljesség igénye nélkül állítottam össze azon benyomások alapján, amelyeket az elmúlt időszakban tapasztaltam – olvastam, láttam és hallottam – a magántanítással kapcsolatban a közösségi média platformjain. Ha neked is eszedbe jutnak hasonló tényezők, amelyek egy magántanár sikertelenségét okozzák, írd meg bátran kommentben!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük