Online oktatás & konfliktuskezelés a magántanításban – Workshop beszámoló

Második alkalommal rendeztem meg az online oktatásról & konfliktuskezelésről szóló workshopot, és nagy örömömre megint nem maradt férőhely üresen. 🙂

A résztvevők között volt, aki már évek óta tanít online és volt, aki nemrég kezdte el, de páran még csak kacérkodtak a gondolattal, hogy belevágjanak. Beszéltünk arról, hogy mennyi előnye van az online oktatásnak, melyek mellett igazából csak egy hátrányt tudtunk megemlíteni – a „magányos farkas” jelenséget, ezzel viszont mindenki egyetértett, mert saját bőrén is tapasztalta. Talán ezért is volt olyan oldott és jó a hangulat az egész workshopon. Több tanártól is azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon hiányzott nekik egy olyan program, lehetőség, amely során találkozhatnak kollégákkal és megbeszélhetik a magántanárokat érintő problémákat és örömöket egyaránt.

Részletesen átbeszéltük, hogyan készüljünk fel egy online órára, mind technikai, mind tanítási szempontból. Milyen programokat érdemes használni a tananyagokhoz és hogyan oldjuk meg mindezt technikailag – a résztvevők egymásnak is adtak nagyon jó tippeket, amik nekik már beváltak.

A workshoposok tanulmányi szerződés mintát kaptak tőlem, mely adatvédelmi tisztviselő által elkészített GDPR részt is tartalmaz. Ezzel kapcsolatban még szót ejtettünk az óralemondás problémájáról is.

Arról is beszéltünk, hol és hogyan tudunk tanulókat szerezni. Az oktass.hu tanárközvetítő oldal alapítóját is a workshop résztvevői között üdvözölhettem, aki erre az alkalomra egy szuper ajánlattal készült: tanáraink kedvezményes kupont kaptak az oldalon történő regisztrációhoz. Emellett a másik oldalról nézve hasznos tanácsokkal látta el a tanárokat arra vonatkozóan, hogyan tudnak több tanítványt szerezni.

Az ebédszünet után a konfliktuskezelés témájával folytattuk a programot. Előre elkészített szituációkat játszottunk el párokban, majd megbeszéltük, kielemeztük őket. A szituációk teljes egészében az életből – a saját tanítási praxisomból – vett példák voltak, melyekkel egy magántanár pályafutása alatt előbb vagy utóbb biztosan találkozik. Talán emiatt is tudott minden tanár azonosulni velük és elmesélni, ő hogyan oldaná meg azt a bizonyos konfliktust.

A workshop utolsó részében a tanárok saját problémás eseteiket dobták be a „közösbe”, és mi közösen igyekeztünk a tapasztalatainkkal, ötleteinkkel mindenkinek segíteni a nehézség megoldásában.

A workshop folyamán néhány tanár megosztotta velem, hogy a könyvemben leírt tippeket alkalmazta és bejött. 🙂 Búcsúzóul is annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy egészen meghatódtam. 🙂 Úgy láttam, hogy a tanárokat motiválta, feltöltötte a kollégákkal eltöltött pár óra és alig várják a következő workshopot! Azt kell mondjam, hogy engem pedig ezek a visszajelzések töltenek fel és motiválnak hihetetlen mértékben, így aztán a kéréseknek eleget téve már tervezem is a következő témát és időpontot!

A workshopokról az írásos véleményeket a Workshopok menüpontban az oldal aljára görgetve olvashatod el.

Következő workshop: a Sikeres Magántanár Facebook oldalára fogom kitenni, érdemes követni az oldalt, hogy értesülj róla.

PS: Néhányan kérdezték a workshopon, hol lehet megrendelni a könyvemet. Íme a link:

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük