Ilyen volt az évem – 2019

Év végén mindig vegyes érzések fognak el: egyrészt izgatott vagyok, mert hamarosan valami új kezdődik, másrészt, mikor arra kerül sor, hogy összegezzem az elmúlt évet, felmerül bennem, hogy talán nem hoztam ki annyit belőle, mint amennyit lehetett volna.

Az évvégi számvetést, összegzést csak 1-2 éve kezdtem el tudatosan bevezetni az életembe. Nem egy egyszerű feladatról beszélünk, az évösszegzés, ha tényleg jól akarjuk csinálni, több órás koncentrált munkát jelent, de nem csupán ezt; bizony ilyenkor szembesülünk azzal, mi történt velünk az elmúlt évben, mit csináltunk és mit nem csináltunk. Lelkileg is abszolválni kell a feladatot, szembenézni azokkal a történésekkel is, amelyek nem voltak olyan kellemesek. Valószínűleg ezek voltak az okok, amiért én sem tudtam magam régebben rávenni a feladatra. És akkor még nem említettem a dolog második részét, a következő évre vonatkozó tervezést. Ha már megvagyunk a visszatekintéssel, mindenképpen érdemes a jövő évvel is foglalkozni, enélkül fél munkát végeznénk.

Miért fontos?

Szerintem Te is pontosan tudod, miért fontos éves visszatekintőt, majd pedig tervet írni – a hangsúly az írni szón van, fontos, hogy leírd – a következő évre. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek fontos a tudatosság és a fejlődés az életében, viszont vállalkozóknak egyenesen azt mondanám, hogy kötelező éves összegzést írni és megtervezni a következő évet.

Ha tudatosan összegzed az eltelt évedet:

  • Felismered a pozitív folyamatokat, melyekbe érdemes továbbra is energiát fektetni
  • Felismered a negatív folyamatokat, melyekre nem érdemes több energiát elfecsérelni
  • Felismered, mennyire volt egyensúlyban a magánéleted a munkaidőddel
  • Felismered az ismétlődő eseményeket, legyenek ezek pozitívak vagy negatívak, és levonhatod a konklúziót, okulhatsz belőlük
  • Felismered, min szeretnél változtatni
  • Lehetséges, hogy rájössz, rossz célt tűztél ki magadnak
  • Rájöhetsz, hogy a cél jó, de valami miatt letértél a kitűzött útról – itt az ideje az újratervezésnek
  • Ha úgy érzed, gyenge évet tudhatsz magad mögött, akkor miután írásban összegezted az évedet, átértékelheted a gondolataidat és rájössz, hogy rengeteg mindent elértél, nem is volt olyan rossz ez az év.

Milyen volt az én évem?

A fenti felsorolás utolsó pontja számomra nagyon fontos volt az idei visszatekintésben. Félve álltam neki és a végén sokkal derűsebb és elégedettebb lettem, mikor láttam, mennyi mindent sikerült elérnem 2019-ben.
Az eseményeket kategóriákra bontottam az életem nagyobb területeinek megfelelően, és színeket is használtam. Az én kategóriáim a következők voltak:

– A némettanítás és az ehhez kapcsolódó összes projektem

– Lakással kapcsolatos dolgok

– Privát programok

– Képzések, amiken részt vettem

– A Sikeres Magántanárral kapcsolatos összes projektem

Sikeres Magántanár, avagy a Szívem Csücske 🙂

Többször is említettem már, hogy egy elfogadó, befogadó, egymást szakmai, vállalkozási és bizony lelki szempontból is támogató Magántanár Közösség létrehozása a fő motivációja a Sikeres Magántanár projektemnek, melyet most már több mint 2 éve folyamatosan fejlesztek.
No és akkor nézzük, mi minden történt 2019-ben:

  • Megtartottam öt teltházas workshopot
  • Elkészült az új weboldal
  • 16 új blogbejegyzéssel gazdagodott az oldal tartalma
  • Elkészültem a Hogyan lehetsz te is sikeres magántanár 2. részével, melyet megjelentettünk, így már összesen több, mint 400 oldal tudástárat tartalmaz a két rész
  • Bevezettük a bankkártyás fizetési lehetőséget
  • Év vége felé számomra is meglepő módon sokan vásárolták meg a könyveimet
  • A Facebook oldalamnak már több mint 350 követője van
  • Több mint 100-szor posztoltam!
  • 4 magántanárt mentoráltam online konzultáció keretein belül
  • Két közvetítő oldal keresett meg együttműködés miatt
  • Megtartottuk az első (a maga nemében is első és egyedülálló) ingyenes Magántanár Klubtalálkozót karácsony előtt
  • Az Évtervező Workshopra akkora érdeklődés volt, hogy január 4-én megismételjük.

Az apróságokat nem soroltam fel, úgy mint a sok pozitív visszajelzés Tőletek, a bizalom, amit felém és a képzéseim felé tanúsítottatok, az ajánlások, stb. Ezek az apróságok legalább annyit számítanak nekem, mint a fent felsoroltak, hiszen ezek adják a motivációt és a visszaigazolást, hogy érdemes folytatnom, különösen akkor, amikor nehézségek merülnek fel, mert hogy volt olyan is.

És hogy mire számíthattok 2020-ban?

  • Rendszeres időközönként Workshopok
  • Az eddigi Workshop témák mellett lesz többek közt Online tananyagkészítés – passzív jövedelemforrások, Weboldalkészítés magántanároknak és Social Media
  • Ahogy már a karácsonyi találkozón is bejelentettem, rendszeresen lesz ingyenes Magántanár Klubtalálkozó: Minden találkozónak lesz egy konkrét, magántanárokat érintő témája. Figyeld a Facebook oldalt, hamarosan kiteszem a programokat!
  • Online és személyes mentorálás, tanácsadás továbbra is változatlan díjazással
  • Rendszeres workshop résztvevőknek kedvezmények és extra tartalom (kidolgozás alatt).

Köszönöm ezt az évet

Szeretném megköszönni Nektek ezt az évet, nélkületek nem jöhetett volna létre a magántanár közösségünk. Ezúton kívánok Nektek sikerekben gazdag újévet!

Legyen 2020 az eddigi legjobb évetek – évünk! 🙂

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük