Hogyan léptek elő a magántanárok az oktatás egyik jelentős szereplőjévé?
A szeptemberi tanévkezdéssel ebben a hónapban még inkább előtérbe került az oktatás témája. Az utóbbi időben több cikk is foglalkozott az oktatásban felmerülő változásokkal, problémákkal és ezek gazdasági, társadalmi hatásával.
Az oktatás területén most már nekünk, magántanároknak is egyre nagyobb szerepünk van, ennek megfelelően egyre többször említenek meg bennünket is, mint jelentőséggel bíró tényezőt, akik bizony befolyással vannak az oktatásban és a társadalomban történő változásokra.
Aki olvasta a Hogyan lehetsz te is sikeres magántanár ebookjaimat, most lehet, be is villant neki, hogy pontosan ezt jósoltam meg a könyveimben pár évvel ezelőtt, amikor megírtam őket. Ez egy magát beteljesítő jóslat volt, sőt inkább prognózis, de semmiképp sem véletlenszerű tipp, és nem is kívánság, aminek a valóra válásában reménykedtünk, hiszen már akkor elkezdődtek a közoktatásban azok a folyamatok, amelyek oda vezettek, hogy mára jelentős piaci szereplői lettünk az oktatásnak.
Az utóbbi években egymás után következtek be olyan gazdasági, politikai és társadalmi történések, melyek nagy terhet róttak az élet legtöbb területére, és ennek az egyik legnagyobb elszenvedője az oktatás volt, egészen pontosan az állami oktatás. A pandémia alatti online oktatás és a pedagógushiány az iskolai oktatás színvonalának zuhanórepülését eredményezte, ezért folyamatosan nő az igény a magánórákra.
Gyakorlatilag az állami oktatás kudarcai miatt egy nagy magánóra-iparág fejlődött ki a tehetősebbeknek
– nyilatkozta Miklós György, a Szülői Hang szülői közösség képviselője.
Felmérése szerint a különórák díja ezzel egyidőben most szeptembertől szinte minden téren emelkedett, de főleg a sportfoglalkozások és a nyelvtanulás lett drágább.
Nyelviskolák vs magántanárok
Az oktatási terület egyik régi nagy szereplői a nyelviskolák. A nyelviskolákat mi, magántanárok is folyamatosan figyelemmel kísérjük, hiszen a magántanárok döntő többsége nyelvet tanít, tehát mondhatjuk, konkurenciát jelentenek számunkra, de ugyanígy mi is a nyelviskolák számára és a viszony a nyelviskolák és a magántanárok között mindig is ellentmondásos volt.
Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke azt nyilatkozta, hogy a nyelviskoláknak jelenleg több nehezítő tényezővel kell megbirkózniuk, úgy mint a rezsiköltségek megugrása, amely igencsak érezteti hatását a tantermek fenntartásában és az új KATA-törvény okozta változások, ami a nekik dolgozó, vállalkozó nyelvtanárok többletköltségét eredményezi. Ezeket a költségeket kénytelenek a tanulókra áthárítani, hogy fenn tudják tartani működésüket és bizony már tapasztalják, hogy vannak tanulók, akik ezt nem tudják bevállalni.
A magántanítás, mint felfejlődő iparág
Hogyan hatnak mindezek a piaci változások ránk, magántanárokra?
Úgy gondolom, hogy az a magántanár, aki átvészelte a KATA-törvény változását és komolyan elkötelezett a vállalkozása fejlesztésében, annak most nagyon kedvező szél fúj.
Miért kedvező most a helyzet egy magántanárnak?
- Nincs megnövekedett rezsi- és terembérleti költséged, ami egy tanteremmel jár – feltéve persze, hogy online oktatsz
- Nem kell fenntartanod egy egész háttérapparátust, mint a nyelviskoláknak
- Emelhetsz az áraidon, hiszen a piac többi szereplői is emelnek, nem te mész egyedül szembe az árral
- A te célközönséged nem korlátozódik földrajzilag egy bizonyos városra – feltéve persze, hogy online oktatsz
- Ennek köszönhetően fizetőképesebb ügyfeleket tudsz szerezni
- Rugalmasabb vagy, mint bármelyik másik piaci szereplő
- Egyedi ajánlatokat, megoldásokat gondolhatsz ki
- Szervezhetsz csoportokat is, hogy a kisebb pénztárcájú tanulókat is ki tudd szolgálni
- Gyorsabban tudsz bármilyen változásra reagálni, mint a többi piaci szereplő.
Érdemes tehát most felhúzni és kibontani az összes rendelkezésre álló vitorládat, befogni a kedvező széljárást és hasítani a hullámokat!
A magántanárok olyan értéket tudnak adni személyre szabott szolgáltatásukkal, amelyre mindig lesz igény és mindig lesznek olyanok, akik készek ezért egy magasabb árat is megfizetni.
A színvonalas szolgáltatást nyújtó magántanárok az oktatási terület prémium szolgáltatói. És ugye tudod – a Mercedes, a Gucci és a rózsadombi villák gazdasági válságban is ugyanolyan kelendőek!
Olvasd el az írásom forrásául szolgáló teljes cikket itt. Érdekes információkat találsz benne az aktuális óradíjakról is, szerintem tanulságos!
Mint mindig, véleményedet, kérdéseidet, meglátásaidat szívesen fogadom a poszt alatt kommentben, emailben vagy üzenetben.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!