Egy aprócska szó, mely megváltoztathatja az életedet

Elhatároztad: elindulsz magántanárként. Elindulsz a függetlenség útján, kitörve az alkalmazotti státuszból, kiszabadulva a cég kötelékeiből, végre a saját magad ura leszel, szabad, mint a madár!

Megvan az első tanulód! És a második, majd a harmadik… néhány hét múlva már egészen jól néz ki az órarended. Nem maradt sok üres hely. Szorgalmasan készülsz az órákra, lelkiismeretesen tartod az órákat, mindent a legjobb tudásod szerint. A tanulóid boldogok, és te is, minden klappol!

Az első tanítványod beajánl a barátnőjének – hát persze, jöhet! Egy másik, szintén elégedett tanítványod hozza a párját is. Még éppen hogy be tudod osztani őket, de már nagyon sakkoznod kell. Közben egy régi tanulód, akit nagyon kedveltél, egy hosszabb szünet után visszajönne. Őt muszáj elvállalnod, hiszen jól kijöttetek, öröm volt együtt tanulni. Mit gondolna rólad, ha most nemet mondanál? Igaz, már csak este 8-ra tudod beosztani, és olyankor már fáradt vagy. Kiderül, bejelentkezett a nyelvvizsgára és intenzíven szeretne tanulni. Így nem marad más hátra, mint beáldozni a hétvégédet is.

Ha már a szombat délelőttöd tanítással telt, ebéd utánra még pont befér valaki, aki nagyon-nagyon szeretne nálad tanulni. Hogy mondhatnál nemet, mikor pont azért választott, mert te vagy szimpatikus neki?

Te jártál már ebben a cipőben? Elárulhatom, a fenti szituáció főszereplője én voltam – évekkel ezelőtt. Veszélyes játék ez, de erre csak akkor kezdtem rájönni, amikor az első egészségügyi problémáim jelentkeztek, azt követően pedig az úgynevezett burn out, magyarul kiégés.

Én a saját káromon tanultam meg Nemet mondani, de több évre volt szükségem, hogy valamennyire elsajátítsam a nemet mondás tudományát. Az Élet – így, nagy betűvel – bizonyos időközönként olyan szituációkat produkál, hogy újra és újra szembesüljek a dologgal, hogy gyakoroljam a nemet mondás tudományát.

Ez a blogbejegyzés azért született meg, mert megint elém tárult egy ilyen élethelyzet. Kaptam egy állásajánlatot mint külsős bedolgozó. A mérleg egyik oldalán a biztos havi bevétel állt és az, hogy a munka jellege illett abba a koncepcióba, amilyen irányba haladni szeretnék. A másikon pedig az, hogy elvesztem a függetlenségemet. A munkamegbeszélésről kilépve már megjelent előttem a következő blogbejegyzésem témája: „Hogyan mondj nemet”.

Mellesleg pont pár nappal előtte posztoltam a Facebookra a fenti képet is az idézettel. A másnapi telefonbeszélgetésen, körülbelül egy héttel ezelőtt, közölték velem az anyagiakat és a mérleg nyelve elmozdult a rendszeres havi bevétel irányába, ami jóval felülmúlta az elképzeléseimet. Ennek ellenére kicsit haragudtam magamra, hiszen megfogadtam, a szabadságom mindennél fontosabb, olyannyira, hogy az egyetlen tetoválást, amit viselek, pont emiatt csináltattam. A kapcsolattartó így fogalmazott: „Nem is számítottam nemleges válaszra!”, én pedig megkönnyebbültem, hogy nem kell nemmel válaszolnom, nem kell cserbenhagynom őket (az előző munkatárs már felmondott).

A munka elkezdéséhez a meglévő dolgaimat fenekestül át kellett volna szerveznem, de máig nem léptem semmit. Nem tudtam magam rávenni. Ma felhívtam a kapcsolattartómat és feltettem egy kérdést, majd hagytam, hadd beszéljen. Mostanában ezt a stratégiát alkalmazom: felteszek egy kérdést vagy elmondom, mit érzek, mit gondolok, majd hagyom a másikat beszélni, nem szólok közbe. Ilyenkor jönnek azok a szavak a másik szájából, amelyeket nem mondana el, ha közbekérdeznék, közbevágnék. Most is így történt – szerencsére. Olyan fontos részleteket tudtam meg ugyanis, amelyeket nem közöltek velem a megbeszélésen, olyan részleteket, amelyek döntő fontosságúak számomra, de bárki másnak is azok lettek volna, aki elvállata volna a munkát. Nyilván nem volt véletlen, hogy nem közölték ezeket a részleteket, hiszen teljesen más színben tüntették fel a munkát, mint addig, de nem csak a munkát, hanem számomra most már a megbízók egyenességét és megbízhatóságát is.

Tehát, kedves Nagybetűs Élet! Vállalom a kihívást és NEMet mondok. Azt is ígérem, hogy sokkal jobban hallgatok a belső megérzéseimre, mert sosem tévednek. És mostantól gyakrabban nézek rá arra a bizonyos szóra is, amit évekkel ezelőtt megörökíttettem magamon, hiszen tudtam már akkoriban, mi az igazán fontos nekem.

És Neked mi ki az igazán fontos?

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük