8 jótanács, amit magamnak, mint kezdő vállalkozónak adnék
Tudtad? Ma van a női vállalkozók napja!
Egy kis történelem
A vállalkozás, a cégvezetés a történelem során eredendően tisztán a férfiak „műfaja” volt, de ahogy a nők egyre nagyobb egyenjogúságot kaptak, egyre nőtt a női cégvezetők, vállalkozók száma is. Igaz, ez a folyamat jó ideig nem volt túl gyors, és sokszor előfordult, hogy bár a háttérben egy nő vezette a céget, de a nyilvánosság előtt mégis egy férfi neve alatt és arcával szerepelt. Az üzleti élet és az üzletemberek köre is sokáig még zárva maradt a nők elől.

A 21. században szerencsére már egyre elismertebbek a női vállalkozók, cégvezetők is, bár néhány, tradícionálisabb kultúrkörben még mindig előfordul, hogy a női tárgyalópartnerrel szemben szkeptikusak az üzletemberek és igénylik, hogy a céget egy férfi tárgyalópartner is képviselje.
Nagy cégek, vállalatok élén valóban ritkábban találunk nőket mint férfiakat. Sok tanulmány, interjú foglalkozott már ezzel a témával. Legtöbbször arra az eredményre jutnak, hogy a nőknek nehezebb helyt állnia egy vezető pozícióban, egyrészt, mert ők azok, akik képesek gyermeket szülni, ami miatt hosszabb időszakra kiesnek a munkából és általában később is rájuk hárulnak a családdal kapcsolatos feladatok. Másrészt a nőkben sokszor nincs meg az a keménykezűség, az a fajta attitűd, ami szükséges egy vállalat vezetéséhez. Viszont erre is vannak pozitív ellenpéldák, mert egy vezetőnek nem feltétlenül kell a maszkulin vezetési stílust képviselnie – a női vezetési stílus is tud nagyon eredményes lenni.
Más a helyzet az egyéni vállalkozások terén.
Az elmúlt tíz évben egyre több nő hagyta ott az alkalmazotti létet és indította el egyéni vállalkozását. Ez különösen a pandémia beköszöntével erősödött fel, sok nőnek (de férfinak is) ez volt az egyetlen lehetősége, hogy biztosítsa a megélhetését. A magántanár vállalkozók túlnyomó többségét is nők alkotják, ennek egyik oka természetesen az, hogy a tanárok közt is eleve több a nő mint a férfi. Az egyéni vállalkozás úgymond nagyon testhezálló a nők számára, mert ellentétben egy nagyvállalattal, itt csak saját magunkért vagyunk felelősek és a családdal is jól össze lehet egyeztetni.
Persze csak akkor, ha mindezt okosan csináljuk 🙂
Mert bármennyire is remekül hangzik, hogy egyéni vállalkozók vagyunk, a magunk ura, akik nem függenek senkitől, azért néha meg tudunk lepődni, hogy mennyi nehézséggel kell szembenéznünk, amelyekkel egy alkalmazotti állásban egyáltalán nem találkoztunk!
Fogadd szeretettel a tapasztalataimat, melyeket több mint 15 év vállalkozás során gyűjtöttem össze – a terjedelmi korlátok miatt itt most a teljesség igénye nélkül. Visszatekintve azt gondolom, bárcsak az elején olvashattam volna hasonlókat, biztosan segített volna könnyebben átvészelni a nehezebb időszakokat.
Mit tanácsolnék magamnak kezdő vállalkozóként?
- A kitartás fél siker. A legtöbb vállalkozás nem éri meg a második születésnapját sem, sőt, még kevesebben vannak, akik legalább 5 évvel az alapítás után is profitábilisan működnek. Nagyon sok olyat láttam, hogy a kezdeti sikerek után jött egy hullámvölgy a vállalkozásban és a vállalkozó nem volt elég kitartó, hanem megijedt és bedobta a törölközőt. Azok lesznek hosszú távon is sikeres vállalkozók, akik kitartanak a nehézségek ellenére is.
- Hullámvölgy után mindig jön a hullámhegy! Megtanultam az évek során, hogy olyan (sajnos) nincs, hogy mindig „fent” legyünk a vállalkozással. Nem kellemes, viszont teljesen természetes, hogy lesznek „lenti” időszakok, és itt lesz szükség a kitartásunkra, mert minden hullámvölgy véget ér egyszer és hullámhegy fogja követni!
- Tudni kell abbahagyni. Ez a kijelentés látszólag ellentmond az előzőeknek, mégis hasznos tipp. Bizony van az az élethelyzet, amikor bölcsebb döntés bezárni, vagy legalábbis szüneteltetni a vállalkozást, mint tovább erőltetni. Néha ez csak a vállalkozás egy részére is vonatkozhat, azaz, ha azt látod, hogy egy terület nem működik jól, akkor ahhoz nem szabad ragaszkodni, hanem abba kell hagyni, vagy változtatni rajta.
- Rugalmasság és alkalmazkodás. Ebben nekem is rengeteget kellett fejlődni az évek során. Az elmúlt pár év eseményei – társadalmi és vállalkozási téren is – keményen rámutattak, hogy csak az lesz sikeres, sőt, csak az él túl, aki alkalmazkodni tud a hirtelen változásokhoz! Van egy rossz hírem: a világ nem fog lassulni, tehát ha vállalkozol, egyre fontosabb lesz a gyors változásra való készség.
- Az élet folyamatos tanulás. Az előző ponthoz kapcsolódva viszont van egy jó hírem: minél inkább képzed magad, annál jobban le tudod követni a világban történő változásokat. Az önfejlesztés legalább olyan fontos, mint a szakmai képzések; akkor tudsz igazán sikeres vállalkozó ÉS magánember is lenni, ha ismered magad, a működésedet és a saját igényeidet.
- Nyitottság. Nehéz nyitottnak maradni, amikor eleve rengeteg információ ér minket napi szinten. Az ember automatikusan is védi az elméjét és hajlamos elzárkózni az újdonságoktól. Tudatosnak kell lenned, hogy a megfelelő ingereket engedd be az életedbe és felismerd, ha jön egy jó lehetőség. Nem szabad automatikusan mindenre nemet mondani (és igent sem). Aki mer, az nyer – de mindig légy átgondolt, amikor döntést hozol, és az sem baj, ha a megérzéseidre hallgatsz.
- Koronát igazít és megy tovább! Kedves hölgyek és urak, megbotolni, netán orra esni nem szégyen! 🙂 Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit! Azt tudtad, hogy a legsikeresebb milliárdos vállalkozóknak 20 sikertelen projektből lesz egy sikeres projektjük? A titok abban rejlik, hogy ők arra az egyre koncentrálnak, annak örülnek, és nem rágódnak a másik 19-en, hanem tanulási folyamatnak fogják fel. A férfiaknak ez talán könnyebben megy, a nők hajlamosabbak emészteni magukat, ha valami nem sikerült.
- A vállalkozásod szolgáljon Téged. És ne fordítva. Ezt már rengetegszer leírtam és elmondtam, de Te vagy a vállalkozásod motorja, ha te nem működsz jól, akkor a vállalkozásod is akadozni fog. Ezt én is a saját káromon tanultam meg! Kiemelten figyelj az egészségedre – testire és lelkire egyaránt. Semmilyen munka nem ér annyit, hogy az egészséged lássa a kárát.
Kedves Kollégám, szívből remélem, hogy találtál hasznos gondolatot ebben a bejegyzésben. Ha igen, én mindig nagyon örülök a visszajelzéseknek és válaszolok is rájuk!
Egy rövid baráti emlékeztető: megjelent és bevezető áron rendelhető az új szakmai képzés magántanároknak! Katt ide:
ÍRÁSOS FELADATOK HATÉKONY JAVÍTÁSA
Örömteli vállalkozást kívánok Neked!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!