Tréner lettem
A 2021-es év számomra egy intenzív képzéssel indult. A mentoráltjaim már azóta tudtak róla, mióta elkezdődött a kurzus, de írni róla csak akkor szerettem volna, ha levizsgáztam és a kezemben tarthatom a bizonyítványomat is. Így most örömmel oszthatom meg veletek a jó hírt:
Tréner lettem!
A tréneri szakmával tavaly nyár végén kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor részt vettem egy bemutató előadáson a Vintage Office szervezésében, melyet Besnyi Erika tartott. Nagyon tetszett a bemutató, amin akkor még személyesen lehetett részt venni. Erika professzionális, de egyben szórakoztató stílusa felkeltette az érdeklődésemet a képzés iránt. Végül úgy alakult, hogy nem az őszi, hanem a januári trénerképzésre iratkoztam be, ami már online zajlott.
Miért trénerképzés?
Nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlődjünk és képezzük magunkat. Manapság nagyon könnyű átesni a ló túloldalára és halmozni a megvásárolt online tanfolyamokat vagy épp a képzéseket, melyeket aztán nem tudunk rendesen feldolgozni és hasznosítani, mert egyszerűen nincs rá elég időnk, energiánk. Éppen ezért alaposan át kell gondolni a választásunkat, amikor egy képzésre szándékozunk fordítani az időnket, energiánkat és a pénzünket. Én is így tettem, és ezek alapján választottam ki a trénerképzést a Vintage Office-nél.
Döntésemnél a legfontosabb szempont az volt, hogy hogyan fogom tudni alkalmazni az ott tanultakat, miért lesz hasznos a képzés a munkámhoz. Másodsorban pedig első kézből tudtam meggyőződni a képző intézmény és a minket tanító trénerek szakértelméről és támogatásáról is. A hab a tortán pedig az, hogy a képzés államilag elismert bizonyítványt ad.
Az utóbbi három évben jó pár workshopot tartottam magántanároknak, kezdetben személyesen, a pandémiás helyzet óta pedig online. Ezekből a workshopokból és a résztvevők visszajelzéseiből (és természetesen az egyéni konzultációkból is) egyértelműen kiderült, hogy a magántanároknak nagyon fontos, hogy a gyakorlatban alkalmazható tudást, tippeket, mesterfogásokat sajátítsanak el. A másik fontos szempont pedig a közösség. Hiszen magántanárként magányos farkasokként dolgozunk és nagyon vágyunk a kollégákkal való beszélgetésekre, tapasztalatcserére, a közösséghez tartozás érzésére.
A Magántanár Mentorprogramnak is pont ez a három legfontosabb pillére: szakmai fejlődés, a gyakorlatban használható tudás és a közösség támogató ereje. Apropó: a Magántanár Mentorprogram egy éves szülinapját ünnepli és megújul! Nézd meg itt.
A trénerképzés pontosan erről szólt:
Hogyan tudok trénerként tudást, módszereket átadni, képességeket fejleszteni úgy, hogy az ne csak elméleti síkon történjen meg, hanem rögtön a gyakorlatban is használják a résztvevők? Hogyan tudok egy csoportba olyan feladatokat bevinni, amelyek az elsajátítást elősegítik, miközben kapcsolódunk egymáshoz és jól is érezzük magunkat?
Én személy szerint nagyon örültem neki, hogy mindezt online formában tanulhattam meg, mert én is online tartom a workshopjaimat és a tréningjeimet – még egy jó ideig biztosan.
A két hónapos intenzív képzés során rengeteg hasznos módszert, tudást, feladatot sajátítottam el remek közösségben, professzionális, tapasztalt trénerek segítségével. A Vintage Office-t mindenkinek szívből ajánlom, aki hasonló képzésen gondolkodik.
A vizsgát sikeresen letettem pont a szülinapomon, ennél jobb ajándékot nem is adhattam volna magamnak. 😊
Mostantól kezdve Ti is profitálhattok belőle, hiszen a tréneri tudásomat beépítem a Magántanár Mentorprogram tréningjeibe és workshopjaiba, hogy még hasznosabbak, színesebbek és még gyakorlatiasabbak legyenek számotokra!
Szeretettel várok minden magántanárt a megújult Magántanár Mentorprogramban! 😊
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!