Első Workshopunk – Beszámoló

Szinte pont egy évvel a Hogyan lehetsz te is sikeres Magántanár könyvem megjelenése és a Sikeres Magántanár oldal indulása után egy nagy álmom vált valóra múlt szombaton:

Megtartottuk az első, Magántanároknak szóló műhelyünket.

Az előzmények

Mikor megírtam a könyv első részét (a második részen már gőzerővel dolgozom!), nagyon hamar kezdett körvonalazódni bennem egy workshop gondolata, terve. A megvalósítás azonban váratott magára, mert mint sikeres magántanárnak, rengeteg munkám volt. De végig ott motoszkált a gondolat a fejemben, és a dolgozószobám falára kiakasztott terveim között ott szerepelt a workshop. Egyszer csak a véletlen (?) úgy hozta, hogy egy csoportban megláttam Schmidt Dávid – The learner coach kiírását, melyben feltette a kérdést, hogy hogyan tudna segíteni a magántanároknak problémáik megoldásában. Felvettem a kapcsolatot Dáviddal, akinek tetszett a közös műhely ötlete, így hamarosan el is kezdődött a tervezés szakasza, melyet a megvalósítás követett. A közös munkából én személy szerint rengeteget tanultam, nagyon érdekes volt megtapasztalni az együttműködést, a téma egy másik oldalról való megközelítését, főleg azért, mert a magántanár szakma egy magányos szakma, ahol legtöbbször egyedül tervez, dönt és valósít meg az ember.

A könyvre alapozva összeállítottunk egy remek programot kezdő magántanároknak, melynek a „Hogyan indulj el magántanárként” elnevezést adtuk, majd meghirdettük az eseményt. És ekkor jött a meglepetés: a jelentkezők már mind rendelkeztek tanítási tapasztalattal! Ebből kifolyólag még egyszer átgondoltuk a programot és végül szinte teljes mértékben átalakítottuk az eredetileg tervezett műhelyet.

A workshop

A workshopot Dávid által vezetett meditációval egybekötött ismerkedéssel kezdtük. Megbeszéltük, ki miért van itt, mire szeretne választ kapni a műhelyen. Ezt követően mindenki kényelmesen elhelyezkedett és magához vette azokat a tárgyakat, eszközöket, amelyeket a workshop ideje alatt használni kívánt. A következő gyakorlat során a résztvevők megfogalmazták céljaikat, melyek pontosításában Dávid célzott kérdésekkel segített. A műhely következő részében a tanulmányi szerződésről beszéltünk, melyhez szerződésmintát is hoztam a tanároknak. A szerződés teljes mértékben GDPR kompatibilis volt, ennek kidolgozásához adatvédelmi szakember segítségét vettem igénybe. A tanulmányi szerződés rengeteg további kérdést vetett fel a tanárokban, melyekre a rendelkezésünkre álló időkeret miatt részben volt módom válaszolni. A további kérdések megtárgyalása a következő workshop programja lesz 🙂

Nagyjából félidőben kávé, tea és ropogtatnivalók társaságában tartottunk egy rövid szünetet, majd az a feladat következett, amit már mindannyian nagyon vártunk: Taníts valamit tíz percben! Minden résztvevőnk tanított nekünk a saját tárgyából valamit, és azt kell mondanom, hogy a tanáraink ügyesek, fantáziadúsak és magávalragadóak voltak, minden tanítást élvezettel hallgattunk. Tanáraink mindenkitől kaptak visszajelzést a tanításukkal kapcsolatban, új tapasztalatokkal lettünk gazdagbbak és inpirálódtunk egymás által.

A workshop összegzése és lezárása után Dávid és én még bő egy órát maradtunk, és résztvevőink rendelkezésére álltunk egy kötetlen beszélgetésre. Ezzel a lehetőséggel többen is éltek, és további remek eszmecserék bontakoztak ki, illetve az is körvonalazódni kezdett, hogy mi az, ami érdekelné a tanárokat a műhely folytatásában.

A folytatás

Mi, szervezők nagyon jól éreztük magunkat, szimpatikus embereket és remek tanárokat ismerhettünk meg. Reméljük, hogy ők is pozitív benyomásokat vittek haza magukkal és hozzásegítettük őket ahhoz, hogy egyre jobb magántanárokká váljanak. Első workshopunkból mi is tanultunk és a részvevők visszajelzései egyrészt motiválnak bennünket, másrészt segítenek, hogy a további programokat még professzionálisabban tudjuk összeállítani, ezáltal még inkább támogatni tudjuk a magántanárokat, hogy minél sikeresebbek legyenek. Egy dologban biztosak vagyunk: a workshop folytatódik, mi már készülünk a következő részre!

Nem szeretnél lemaradni a magántanároknak szóló workshopjainkról? Kövesd Facebook oldalamat, ahol értesülhetsz az eseményekről.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük