• Hogyan lehetsz te is Sikeres Magántanár?

    Több mint két évtizedes magántanári és egy évtizedes vállalkozói tapasztalatomat adom át kezdő és haladó magántanároknak, melyekkel felépíthetik saját magántanár vállalkozásukat.

    MEGRENDELEM!

HOGYAN LEHETSZ TE IS SIKERES MAGÁNTANÁR?

Több mint két évtizedes magántanári és másfél évtizedes vállalkozói tapasztalatomat adom át kezdő és haladó magántanároknak, melyekkel felépíthetik saját magántanár vállalkozásukat.

Hogyan született meg a könyv?

Schirrmacher Szilvia vagyok,

Több mint 20 éve tanítok nyelvet magántanárként. Az évek során egyre több tanár kollégám, barátom, ismerősöm fordult hozzám tanácsért, amikor az életükben változások történtek. Például

  • Szerettek volna kilépni az állami oktatásból és csak magántanításból élni.
  • Nyelviskolában dolgoztak, de inkább a saját vállalkozásukat szerették volna felfuttatni.
  • Már volt néhány magántanítványuk, de sok problémával szembesültek.
  • Elveszítették az állásukat és hirtelen bevétel nélkül maradtak.
  • Gyermekük született, aki mellett nem szerettek volna teljes munkaidőbe visszamenni dolgozni, de jól jött volna nekik egy rugalmas munka, ami plusz bevételt hozhat a családi kasszába.
  • Egyetemi tanulmányuk mellett rugalmas munkalehetőségre volt szükségük.
  • Mások egyszerűen besokalltak az alkalmazotti „multi-léttől” és szabadságra, kreatív munkára vágytak.
  • És nem egy olyan barátom van, akiket az élet külföldre sodort, ahol sajnos nem találtak olyan munkát, amit szívesen végeznének.

Ezek a barátaim és ismerőseim mind nagyon jól beszéltek valamilyen idegen nyelvet, és látva a magántanári pályafutásomat, tőlem kértek tanácsot, hogyan tudnának ők is magántanárként nyelvet tanítani.

A sokadik „tanácsadás” után úgy döntöttem, leírom a tapasztalataimat egy könyvben, melynek a „Hogyan lehetsz te is Sikeres Magántanár 1” címet adtam. Hiszen ha az ismerőseim között többen is voltak, akiknek tudtam segíteni, akkor egész biztosan másoknak is megoldást és adott esetben kiutat tudok mutatni egy-egy nehezebb élethelyzetből.

A saját tapasztalataim mellett azokra a tipikus kérdésekre és bizonytalanságokra adok gyakorlatias választ a kézikönyben, amelyek felmerülnek benned, mikor azon gondolkozol, hogy elkezdesz magántanárként tanítani. Amikor pedig belevágsz, az ebook részletes útmutatást ad neked, mit hogyan csinálj, milyen buktatókra figyelj és hogyan szerezd meg az első tanítványaidat. Amit én évek alatt kitapasztaltam, azt te már az elejétől kezdve profin tudod csinálni, elkerülve sok-sok kellemetlenséget.

Mivel én magam nyelvet tanítok, a könyv leginkább azokhoz szól, akik nyelvet szeretnének tanítani, de a tanácsaim nagy részét nem csak nyelvtanárként tudod alkalmazni, hanem akkor is, ha más tantárgyat szeretnél tanítani.

Az első könyvre nagyon sok pozitív visszajelzést és további kérdéseket kaptam az olvasóktól. Ezért írtam meg a Hogyan lehetsz te is Sikeres Magántanár 2-t, melyben a magántanítás csínját-bínját osztom meg a legapróbb részletességgel, segítve ezzel azokat a tanárokat is, akik már gyakorolják a tanítást, de a szakmára jellemző problémákkal szembesültek.

A könyv első részében saját tapasztalataim mellett azokra a tipikus kérdésekre és bizonytalanságokra adok gyakorlatias választ, amelyek felmerülnek benned, mikor azon gondolkozol, hogy elkezdesz magántanárként tanítani. Amikor pedig belevágsz, a könyv részletes útmutatást ad neked, mit hogyan csinálj az induláskor, milyen buktatókra figyelj és hogyan szerezd meg az első tanítványaidat. Amit én évek alatt kitapasztaltam, azt te már az elejétől kezdve profin tudod csinálni, elkerülve sok-sok kellemetlenséget.

Ez az ebook pontos útmutatót ad neked ahhoz, hogyan indulj el és hogyan légy sikeres magántanár, ha te:

Tanár vagy, de még nem mertél belevágni a magántanításba, vagy megpróbáltad, de valami miatt nem működött

Nem vagy tanár (mert ez nem akadály!), de szeretsz emberekkel foglalkozni, segítő típus vagy és kész vagy képezni magad

Magas szinten beszélsz egy nyelvet, vagy profi vagy valamilyen szakterületen

Rugalmas munkára vágysz, ahol nincs főnököd és átlagon felül kereshetsz

A könyvből pontosan megtudhatod, hogyan légy sikeres magántanár és hogyan kezdd el felépíteni a saját vállalkozásodat.

MIRŐL OLVASHATSZ RÉSZLETESEN AZ EBOOKBAN?

  • Alkalmas vagyok magántanárnak?

    Mik azok a tulajdonságok, amikre szükséged van, hogy sikeres magántanár légy. Arról a két leggyakoribb kérdésről is írok, ami általában elbizonytalanít, mielőtt belevágnál.

  • Mennyit tudsz keresni magántanítással?

    Milyen bevételre számíthatsz kezdő magántanárként? Mennyi munkával tudod ezt elérni? Hogyan tudod a későbbiekben növelni a bevételed?

  • Milyen formái vannak a magántanításnak?

    Az online és a személyes tanítás előnyei és hátrányai. Mire lesz szükséged hozzájuk?

  • Hogyan készülj fel az első tanítványaidra?

    Rengeteg gyakorlati tippet kapsz ahhoz, hogyan készülj fel minden szempontból a lehető legjobban az első tanítványod magabiztos fogadására.

  • Hogyan add el magad?

    Olyan gyakorlati tanácsokat, marketing tippeket osztok meg veled, melyeket én több év alatt tapasztaltam ki. Hogyan írd meg a bemutatkozásod? Mi az a tanulómágnes, és hogyan használd? Hol és hogyan prezentáld magad?

  • Honnan jönnek a tanulóid?

    Hol hirdesd magad és hogyan? Mit kell tenned, hogy téged válasszon a leendő diák? Pontos választ és útmutatást kapsz ezekre a kérdésekre.

  • Kit ne vállalj el?

    Szintén fontos téma. Tanácsaim megkímélhetnek jópár kellemetlen perctől.

  • Jótanácsok és check-lista

    Végül pedig egy csokor jótanácsot gyűjtöttem össze neked, amelyeket saját magamnak, mint múltbéli kezdő magántanárnak is üzennék. És egy check-listát is összeállítottam a tennivalóidról, hogy vázlatosan is átlásd, hogyan haladj lépésről lépésre az elhatározástól az első tanulókig.

Akik elolvasták a Hogyan lehetsz te is Sikeres Magántanár 1-et, ezt írják:

„Egyedi,  érthető és lényegre törő. Tetszik, hogy  nemcsak a jó tapasztalaitadat írtad meg, hanem hogy bemutattad a tanítás „másik oldalát” is. Különösen tetszik, hogy mégis rá tudtál mutatni arra, hogyan lehet bármilyen negatívumból a legjobbat kihozni.  Sok jó tipp, tanács szerepel a könyvben, ami egy kezdő nyelvtanárnak nagyon hasznos lehet.”

„Sokáig gondolkoztam, hogy el merjek-e indulni a  magántanítói pályán, mert sok kétely volt bennem. A könyv elolvasása után viszont nagyobb önbizalommal kezdtem neki a tanításnak. Sokat segített az elindulásban és feloldotta a kételyeket bennem.”

„Ez a könyv utat mutat, méghozzá egy világos, érthető és kiszámítható utat a magántanár-léthez. Aprólékosan bemutatja, hogyan indulj el, tippeket és megoldásokat mutat, ami manapság egy kincs! Így nem nekem kell gondolkodnom, totóznom, és kitalálnom, hogy mit csinálok rosszul, mit kéne jobban csinálnom vagy másként, illetve hogyan kéne magántanárként sikeresnek lennem. Köszönöm a tapasztalataid és a jól használható megoldásaid megosztását velünk, Szilvia!”

„Pont jókor olvastam a könyvet, ugye nincsenek véletlenek! Mindig is tetszett az elképzelés, hogy rugalmas munkaidőben, a magam uraként végezzek értelmes munkát. Csak a gyakorlati része volt kérdőjel, hogy ezt hogyan is valósítsam meg. Pont erre ad választ a könyv részletes, konkrét tanácsokkal.”

„Szuper könyv, rengeteg hasznos információval! Óriási segítség egy kezdő magántanárnak, konkrét tippekkel és tanácsokkal, amik a gyakorlatba átültetve sok fejfájástól kímélhetnek meg. Szilvia 20 éves tapasztalata kincset ér, segítségével könnyebben veszi a kezdeti akadályokat az, aki erre a pályára lép. A könyv elolvasása után sokkal inkább tisztában vagyok vele, hogy mi az, amire oda kell figyelnem az elején, így nem kevés időt spórolok meg magamnak. Alig várom a követekező részt!”

„Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik fontolgatják az online tanítást, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Szilvi közvetlen és gyakorlatias, és valóban segíteni akar olvasóinak. Sok hasznos információt közöl a könyv, de számomra az volt a legfontosabb, hogy önbizalmat adott.”

„Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre. Különösen az online oktatás érdekelt, mert ez izgatja most legjobban a fantáziámat. A könyv nem csak jól felépített, gyakorlatias, sok hasznos információt tartalmazó, de szórakoztató is, szívesen olvastam volna még.”

„Nagyon tetszett ez a könyv, igazán jól összeszedett és precíz munka, a benne lévő tippek és tudnivalók pedig hatalmas segítséget jelentenek kezdő online nyelvtanárok számára. Számomra is sokkal tisztább most már, hogy hogyan érdemes ebbe belevágni, mire figyeljünk oda különösen, és hogyan kezeljük a váratlan helyzeteket. Ez a könyv maximálisan, sőt többszörösen is megéri az árát. Köszönjük, Szilvi, hogy megírtad, és alig várjuk a második részt!”

„A nyelvtanulás nehéz  folyamat, mindenkinek ki kell találnia, hogyan tanuljon, tanítson. Ez némiképp önismeret kérdése, itt jön a te könyved, mellyel olyan szinten motiváltàl, hogy szavak nincsenek.  Összefoglaltad a bennem felmerülő kérdéseket, hogy megértsem a folyamatokat, hogy ne becsüljem alá magam, sok jó ötletet kaptam a tanításhoz. Köszönöm!!!!!”

„Egy nyelvtanári mesterszakkal, és két év külföldi tapasztalattal a hátam mögött is tudott új információkkal szolgálni a könyv. Bizony a bölcsészkaron nem tanítják meg, hogyan boldogulj el majd az életben egyéni vállalkozóként. A marketing pl. elengedhetetlen hozzá, ami egy külön szakma, és a hiánya nem tudatosul a tervezgetés fázisában, ahonnan még minden olyan egyszerűnek tűnik. Hát a gyakorlatban pedig nagyon nem az, számtalan apró dologra kell figyelni! Szilvia több év gyakorlati tapasztalatával pont ezeket osztja meg, egy jelképes összegért cserébe. Csak ajánlani tudom!”

„Ez a könyv azoknak szól, akik még csak most vágnak bele a tanításba. Hiánypótló könyv, nagyon hiányzott már egy kifejezetten magántanároknak szóló könyv! Csak ajánlani tudom!”

„A könyv nagyon nagy segítség lehet a magántanítás gondolatát fontolgatóknak vagy épp a kezdő magántanároknak. A leírt tippeket, ötleteket remekül lehet alkalmazni a gyakorlatban is. Az írás magabiztosságot adhat a bizonytalanabb kezdő tanároknak is. Mivel a kérdéseiket a pálya elején nincs kinek feltenni, szerintem ez a munka hasznos kapaszkodót ad mindenkinek.”

„Elsősorban olyan (nyelv)tanároknak ajánlanám, akik most szeretnének belevágni a magántanításba. Számukra nagyon sok hasznos, gyakorlatias információt ad a könyv, de gyakorló magántanárok is találnak benne számos bevethető praktikát, melyekkel még jobbá, minőségibbé tehetik munkájukat.”

„Rendkívül hasznosnak találtam a könyvet. Jó szívvel ajánlom minden kezdő magántanárnak. Jól átlátható, remek a felépítése, így könnyedén választ találunk minden kérdésünkre. Tele van marketing ötletekkel, motivációval és Szilvi saját tapasztalataival. Csomó időt spórolunk, már vállalkozásunk elején is, ha tudjuk mire kell oda figyelnünk és milyen megoldásunk lehet egy-egy problémára. Ez a könyv minden lehetséges akadály elhárításában segít, így plusz tapasztalatokkal kezdhetünk neki a magánóráinknak. Köszönöm, hogy olvashattam!”

„A könyved segítség minden tekintetben! Én már ugyan a kezdeti stádiumon túl vagyok, de számos olyan fontos információ van benne összeszedve, melyet mint a mindenttudó táblázat, mindig elő lehet venni és csekkolni, mi is sikerült belőle. 🙂 Sok minden ebben a könyvben gondolkodásra, változtatásra késztet, ami aztán tényleg igazi kinccsé teszi, hiszen a mi szakmánkban még nagyon nincs ilyen fajta segítség.”

„Ez a könyv tökéletes kezdeti löketet ad azoknak a magántanároknak, akik jól és professzionálisan szeretnék átadni tudásukat. A könyvben megfogalmazott személyes tapasztalatok segítségére lehetnek a már profibbaknak is, például a diáktoborzás és a digitalizálás terén.”

„A könyv nekem már az elindulásnál segített. Abban, hogy milyen lehetőségek vannak a magántanítás során illetve, hogy az árazást hogyan érdemes kialakítani. Kezdő nyelvtanárként tapasztalat híján nem egyszerűek az első lépések, abszolút hiánypótlónak tartom a könyvet és örülök, hogy rátaláltam. 🙂 ”

„A Hogyan lehetsz te is sikeres Magántanár egy olyan átfogó könyv, ami a magántanárok minden feladatát bemutatja. Ez a könyv önbizalmat és magabiztosságot adhat minden magántanárnak. Őszintén ajánlani tudom minden magántanárnak és ajánlani is fogom minden MyTrainers.hu-n megtalálható magántanárnak.”

„Szeretnéd megkapni a tudásod igazi árát?
„Ha mindig azt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig azt kapod, amit mindig is kaptál.” (Henry Ford)
Szilvi könyve pontról-pontra segít neked jól bevált, sikerhez vezető szokásokat kialakítani és értékes gyakorlati tippeket ad, hogyan építsd fel vagy hogyan szervezd át magántanári praxisod. Lehetek-e manapság sikeres tanár?
Bele tudok-e kezdeni magánórák oktatásába úgy, hogy rövid időn belül, jól felkészülten egyre több diákom lesz?
Igen! DE HOGYAN? Nyugi, a válasz a könyvben van! Szilvi egy kimagaslóan nagy tudással és tapasztalattal rendelkező tanár, számomra a leghitelesebb az online németnyelvórák területén. Jó magam is belefogtam online német oktatásba és e könyv és Szilvi mentorálása igazi támaszként szolgál olyan felmerülő kérdések esetén, mellyel eddig még nem találkoztam.
Személyes tanácsom, hogy ne egyszer olvasandó regényként, hanem inkább kézikönyvként és kipipálandó „TO DO” listaként forgasd a „Hogyan lehetsz te is sikeres Magántanár 1.” – t. Sok szeretettel ajánlom Neked, leendő sikeres magántanár!”

A könyv második részében azokról a problémákról írok részletesen, amelyekkel egy gyakorló magántanár egészen biztosan szembesül. Ezeken a nehézségeken én is keresztülmentem a több mint két évtizedes magántanárkodás folyamán, így pontosan tudom, mik a buktatók, a tipikus gondok, mind a tanítással, mind pedig a stabil vállalkozás megteremtésével kapcsolatban. A második részben leírom, hogyan oldd meg sikerrel ezeket a kihívásokat.

MIRŐL OLVASHATSZ RÉSZLETESEN AZ EBOOKBAN?

  • Hogyan tudsz magadnak hosszú távon elegendő tanítványt biztosítani?

  • Mik a leggyakoribb konfliktusok a magántanításban és hogyan kezeld őket?

  • Mindent a fizetésről és a nemfizetőkről

  • Mesterfogások, amelyektől garantáltan kiemelkedsz a többi magántanár közül

  • Árazás, áremelés, pénzügyek

  • Hogyan taníts helytől függetlenül, utazgatás nélkül?

  • Hogyan kezeld a konkurenciát?

  • Milyen további lehetőségeket rejt a magántanítás?

  • Hogyan tudod fejleszteni és sikerre vinni a vállalkozásodat?

  • Sok személyes történetet osztok meg veled, melyekből rengeteget tanulhatsz.

  • Hogy maximálisan profitálj a könyvből, segítségül kapsz még egy 22 oldalas nyomtatható tematikus munkafüzetet

Akik elolvasták a Hogyan lehetsz te is Sikeres Magántanár 2-t, ezt írják:

„Kezdő tanárként rengeteget tanultam a könyvből, minden egyes téma hasznos számomra, és arra törekszem, hogy a gyakorlatban alkalmazzam a sok hasznos tippet és tanácsot. A személyes történetek különösen tetszenek, rengeteget lehet tanulni belőlük. A munkám során mindig szem előtt tartom a könyvben leírtakat, mert tudom, ha így végzem a munkámat, annak csak profi eredménye lehet.”

„Gyakorlatias és hasznos könyv mind pályakezdő, mind sok éves tapasztalattal rendelkező magántanárok számára. Élvezetes olvasmány, nehéz letenni, magántanárok számára kötelező olvasmány! :)”

„A könyv remek segítséget nyújt a gyakorló magántanároknak. Színes, élvezetes, gyakorlatias és lényegre törő. Még az igazán tapasztalt tanároknak is tud újat mondani, közvetlen stílusa nagyon érdekes és szórakoztató olvasmánnyá teszi. Hiánypótló munka.”

„Ajánlom a könyvet kezdő magántanároknak, mert biztos támpontokat ad a magántanár szakmába való bevezetéshez, a gyakorlott magántanároknak pedig egy jól működő rendszerben szervezi össze a gyakorlati tudnivalókat.”

„Rendkívül hasznos olvasmány. Kezdő (nyelv)tanároknak kötelező, de gyakorlottabb tanárok is sok érdekes, hasznos, a mindennapi tanítási gyakorlatba beépíthető információt találhatnak benne. Különösen tetszenek a személyes példák, mert „emberközelivé” hozzák a szakmát, és gyakorlati megoldást kínálnak különböző helyzetekre. Ez a gyakorlatias megközelítés a könyv egészére jellemző, mindamellet, hogy stílusa gördülékeny, olvasmányos. Nem „egyszer olvasós”, annyi hasznosítható ötlet, javaslat van benne, hogy tényleg érdemes jegyzetelve, többször is elolvasni, mert az ember mindig talál benne valami felfedezni valót.”

„Mint lassan 4 éve aktívan tanító magántanár, úgy érzem pont erre a könyvre volt szükségem. Néha több, néha kevesebb diákkal, néha alacsonyabb, néha magasabb árakkal, de legtöbbször küzdenem kellett azzal, hogyan indítsam be igazán a vállalkozásom. És praktikus megoldással senki sem tudott szolgálni. Azt hiszem legtöbben kételkednek abban, hogy egy magántanárból lehet vállakozó. A könyv ezt megcáfolva bemutatja, hogyan teheted meg ezt a lépést: hogyan válhatsz „egyszerű” magántanárból sikeres vállakozóvá.”

„Köszönöm Szilvinek a könyvet, nagyon élveztem. Kifejezetten olvasmányos, jól összeszedett, struktúrált és közérthető formában kaphatunk betekintést a magánoktatás minden apró lehetőségébe, olvashatunk a buktatóiról, hogy mikre figyeljen oda az ember – minden apró részletre kitérve. Sok hasznos információt szerezhettem a könyv által olyan témákról is, amikről annyira senki nem beszél – hogy hogyan szerezz tanulókat magadnak, hogyan tartsd meg az első próbaórádat, hogy megszerezd a tanulót, vagy hogy hogyan tudod „behajtani” a 24 órán belül lemondott óradíjat. Különösen tetszettek és nagyon fontosnak tartom a személyes történeteket, amelyekből szintén sokat lehet tanulni és azt érzi az ember, hogy ő mégsem egy ufó, hiszen lám mással is megtörtént hasonló 🙂 Bátran fogjanak hozzá az olvasásához akár több éves tapasztalattal rendelkező magántanárok is, mert elmondhatom, hogy ők is találkozni fognak olyan pontokkal a könyvben, amikre eddig még nem gondoltak, amivel esetleg még nem találkoztak és hasznos információkat találhatnak benne. Köszönöm, nagy élmény volt az előolvasás, ajánlom mindenkinek aki szeretne SIKERES magántanár lenni!!!”

„Jópár évnyi külföldi munka után sokat gondolkodtam azon, mihez kezdjek majd, ha hazajövök. Egy röpke gondolat erejéig megfordult a fejemben, hogy egy multinál kellene elhelyezkednem. Ugyanakkor végre olyan munkát szerettem volna csinálni, ami örömet okoz és értéket hordoz. Meglévő némettudásomra alapozva most bontogatom szárnyaim a magántanári szakmában, és ezekben az első lépésekben óriási erőt és motivációt adtak a könyv sorai. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a könyv szerzője személyesen is mentorál és vezet az úton, ami csakis sikert eredményezhet.

Már a külföldi munkám alatt elolvastam a könyv első részét, és ma fejeztem be a második rész olvasását. Nagyon tetszik benne a szerző nyíltsága, őszintesége, ahogy azokról a szakmai tapasztalatairól ír, melyekből tanulva elkerülhetőek az esetlegesen később felmerülő problémák és nehézségek. Ha megvan valakinek a nyelvtudása, amit kamatoztatni szeretne a magántanításban, (mindegy, hogy fő- vagy mellékállásban), és elolvassa a könyve(ke)t, azzal egy komplett sikeres vállalkozási modellt kap a kezébe, ami a legapróbb részletekig taglalja mindazokat a dolgokat, melyekre oda kell figyelni ebben a szakmában.

Különösen tetszenek a könyvben a szerző személyes sztorijai, melyekből szintén sokat lehet tanulni. Én megfogadom a benne leírtakat, és aszerint fogok dolgozni, mellyel remélem, sok értékes tudást fogok átadni a tanulóimnak, magam számára pedig egy örömteli, biztos megélhetést nyújtó szakmát találok.

Köszönet érte!”

„Szilvi ismét olyan anyagot állított össze, amivel megoldhatóak az eddig megoldhatatlannak tűnő problémák a tanítási szektorban. Sokszor a vaksötétben tapogatózunk, hogy vajon jó tanárok vagyunk-e, főleg akkor merülnek fel kétségeink magunkban, amikor nem jönnek a tanulók. Erre Szilvi világos és homlokra csapkodós meglátásai, tippjei azonnali megoldást és megnyugvást adnak.”

„Kedves Szilvia! Négy nap alatt „megettem” a két könyvet. Nagyon hasznos és olvasmányos volt. Akkor is érdemes volt elolvasni, ha végül nem a magántanítás mellett döntök. Szívesen olvasnék még a további munkájáról, ha készül kötet, feltétlenül olvasója leszek. Színvonalas munkájához további sok sikert kívánok: Renáta”

„Amikor megrendeltem a 2 könyvet, még csak gondolkoztam azon, hogy szeretnék magán nyelvtanítással foglalkozni. Rengeteg kérdés merült fel bennem, hogyan is tudnám megvalósítani azt, amiről eddig csak álmodoztam. A könyvek választ adtak minden kérdésemre és megadták a kezdő lökést, hogy nem diplomás nyelvtanárként el merjek indulni ezen az úton. Készítettem magamnak egy jegyzetet is, felírtam, pontokba szedtem minden számomra fontos információt egy kis füzetbe, amit a mai napig előveszek, ha kérdés merül fel bennem. Köszönöm, hogy megosztottad velem a tapasztalataidat, sokat segítettek.”

„Még 2021-ben vagy 2022-ben rendeltem meg a 2 ebook-ot, nagyjából a pandémia kitörése körül, de pontosan már nem emlékszem. Szerettem volna segítséget kapni az online angol oktatáshoz, és emlékszem, azonnal szinte el is olvastam mind a 2 könyvet, de sokszor visszatértem később is egy-egy fejezethez. Az online tanításhoz kaptam sok segítséget. A személyes tanításról kellett gyorsan átállni online-ra.”

„Összességében fejet hajtok, ahogyan összeállítottad, összeraktad a két kötetet. Nagy munka lehetett és tényleg minden fontos szempontra kiterjedő, érthető, jól tagolt, logikusan felépített munka született. Az, ahogyan a személyes tapasztalataidat beleszőtted, olyan szerethető, hozzánk közeli hangulatot teremtett, amely igazán élvezetessé tette az olvasást. Ezekből a példákból sokat lehet tanulni, mire figyeljünk, milyen potenciális csapdákat kerüljünk el. Tetszik, ahogyan a második kötetben vállalkozásmenedzsment oldaról is rámutatsz lényeges feladatokra, szempontokra, megfontolni valókra. Köszönöm, hogy megírtad a könyvet, s átadtad a saját, értékes tapasztalataidat számunkra.”

„Korábban megvásároltam Tőled a könyveidet és a Tanári megújuláskurzust is. Az előbbieket még a vállalkozásom elindítása előtt vettem meg, belőlük nagyon sokat merítettem, nagyon nagy segítségemre voltak az indulás során, majd a kezdeti időszakban. Utána a videókurzusból is sokat merítettem. Ezekért nagyon hálás vagyok.”

„Úgy belefeledkeztem a könyvbe, hogy hajnalig ezt olvastam és jegyzeteltem. Már rengeteg nagyon jó, megnyugtató infót találtam benne, amiért már most nagyon hálás vagyok.”

Miért érdemes magántanárként dolgoznod?

  • Óriási a kereslet

    Már jelenleg is óriási az igény a nyelvtanulásra és a jövőben még inkább nőni fog. Emellett az emberek egyre inkább a rugalmas és személyre szabott oktatást keresik, amit a magántanár tud leginkább biztosítani.

  • Rugalmas munka

    Nem vagy helyhez és időhöz kötve. Akkor dolgozol, amikor ráérsz, és annyit, amennyit éppen be tudsz vállalni. Lehetsz itthon vagy külföldön, dolgozhatsz a kedvenc foteledből vagy épp a vízparton ülve.

  • Kis befektetés

    Csak egy számítógépre (laptopra, tabletre) és internetre van szükséged, és máris elkezdhetsz dolgozni.

  • Átlagon felüli egzisztencia

    Ha kiépítetted az ügyfélkörödet, átlagon felüli egzisztenciát teremthetsz magadnak és családodnak a magántanítással.

  • Szabadság

    Nincs főnököd, aki megszabja, mit és hogyan csinálj. Saját magad alakítod a munkafeltételeidet.

  • Kreatív munka, kézzel fogható siker

    Rengeteg pozitív tapasztalással leszel gazdagabb azáltal, hogy másoknak átadod a tudásod. Tanulóid sikere a te sikered is, munkádnak kézzel fogható eredménye és értelme van.

100% PÉNZVISSZAFIZETÉSI GARANCIA

Teljes meggyőződéssel hiszek abban, hogy a Hogyan lehetsz te is sikeres magántanár 1 könyvemben leírt tanácsokat, tippeket követve kezdőként sikeresen elindulhatsz magántanárként, a Sikeres Magántanár 2-vel pedig professzionális szintre fejlesztheted a magántanítást és felépítheted a saját vállalkozásodat.

Ha mégis úgy érzed, hogy a könyvek semmilyen pluszt nem adtak neked, annak ellenére, hogy tanácsaimat követve elkezdted ill. folytattad a magántanári tevékenységet, akkor csak írsz nekem egy emailt és én visszafizetem a könyv teljes vételárát.*

*A 100%-os pénzvisszafizetési garancia a vásárlást követő 15 napon belül érvényes.

2. rész: Formátum: pdf (nyomtatható), terjedelem: 273 oldal
+ 22 oldalas munkafüzet (Formátum: pdf (nyomtatható)), ára: 4.790 Ft

Vedd meg csomagban kedvezőbb áron: 1+2. rész: 7.780 Ft helyett 6.490 Ft

Magántanárként azt a független és szabad életstílust tudod megvalósítani, amiről a legtöbben csak álmodnak. A munkád folyamatos sikerélményt, kézzel fogható eredményeket, értékes emberi kapcsolatokat ad neked, és a kreativitásodat is kiélheted benne. Mindemellett átlagon felüli egzisztenciát biztosíthatsz magadnak és családodnak.

Viszont ha nem tudod, hogyan kezdd el és építsd fel a vállalkozásodat, az álom álom marad. Ha pedig azzal töltöd az első néhány évet, hogy saját magad tapasztalod ki a buktatókat és minden csapdába belesétálsz, akkor elég hosszú időbe fog telni, hogy elérd a célod, s még az is lehet, hogy feladod.

Most itt a lehetőség, hogy Te máshogy, jobban csináld! Ha megveszed a Hogyan lehetsz te is Sikeres Magántanár ebookokat, minimális befektetéssel biztosra mehetsz, a könyv ára már az első tanítványodnál, sőt, az első néhány órád után 100%-osan megtérül! Én kijártam az utat helyetted, neked már csak követned kell a könyvben leírtakat.

Sok sikert kívánok neked a leendő karrieredhez!

A megrendeléshez kattints az alábbi képre:

Köszönöm a megrendelésed!

© Copyright 2019 - Minden jog fenntartva Schirrmacher Szilvia, Marcus Schirrmacher - Sikeres Magántanár
A böngészés és bankkártyás fizetés biztonságát SSL védelem garantálja.